Quintessence

VIII. pálinkaverseny

QUINTESSENCE: AGÁRDI ÉS VILMOSKÖRTE GYŐZELEM

A pálinkaverseny fővédnöke: Dr. Kövér László, Magyarország Országgyűlésének elnöke.

Az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett Quintessence (VIII.) Pálinka- és Párlatverseny rekordszámú nevezésének (1318 minta) eredményhirdetésére a hétvégén (január 21‒21.), egy nagyszabású gálán került sor Lillafüreden, a Palotaszállóban. A verseny abszolút győztese az Agárdi Pálinkafőzde, míg a megmérettetés legjobb pálinkája a Shiszler Pálinkafőzde Vilmoskörte pálinkája lett.

Az impozáns külsőségek között a pálinka gála keretében előbb a kereskedelemben kapható pálinkák, majd a magán és bérfőzetettek által nevezett minták eredményeit ismerte meg a szépszámú közönség. Pénteken a 33 nagyaranyérmes pálinka közül a társadalmi zsűri tagjai választották ki a közönségdíjas pálinkát. A rendezvényt Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkárának megnyitója vezette fel. A társadalmi zsűri szavazata alapján a közönségdíjas pálinka címet a Sáppusztai Pálinkafőzde málna pálinkája kapta. A verseny abszolút győztese az Agárdi Pálinkafőzde lett, míg az 1318 minta közül a szakavatott 28 fős nemzetközi zsűri a Shiszler Pálinkafőzde Vilmoskörte pálinkáját ítélte a legjobbnak.

A magán és bérfőzetők között az abszolút győztes a csákberényi Pataki Attila, míg a legjobb magán és bérfőzetett pálinka címet 31 kategória győztes termék közül Pucsok Sándor szilva pálinkája érdemelte ki.

A zsűri döntése alapján: arany oklevelet kapott 195 (14,7%), ezüst oklevelet 349 (26,5%), míg bronz oklevelet 400 (30,3%) pálinka és párlat. A kereskedelemben kapható minták közül 33 champion, azaz nagyaranyérem került kiosztásra, míg a magán- és bérfőzetőknél 31 kategória győztes minta volt. Az 1318 nevezett és lebírált mintából 433 volt a kereskedelmi tételek száma, 552 a bérfőzők és 333 a magánfőzők által előállított pálinka és párlat. A mintaszám mellett rekord hazánkban a 433 nevezett kereskedelmi tétel és az is, hogy érkezett versenyminta Magyarországon kívül Romániából, Ukrajnából, Szlovákiából, Németországból, Lengyelországból, Törökországból és Kínából is.

A rendezvényt mindkét nap gála és pálinkabál zárta.

A verseny nagydíjasai:

Legjobb kereskedelmi főzde, egyben a verseny abszolút győztese: Agárdi Pálinkafőzde Kft.

A Quintessence Pálinkaverseny legjobb pálinkája: a Schiszler Pálinkafőzde Vilmoskörte pálinkája.

Közönségdíjas pálinka: Sáppusztai Pálinkafőzde málna pálinkája.

Legjobb bérfőzde: Mámor Pálinkaház Kft. – Felsőzsolca.

Legjobb magánfőző: Pavlicsek Csaba.

Legjobb bérfőzető: Pataki Attila.

Legjobb magán és bérfőzetett párlat: Pucsok Sándor szilva pálinkája.

Legjobb ongai pálinka: Ferencz Noémi Sárgamuskotály szőlő pálinkája.